2026. július 21. 18:18 | Portfolio
Megválasztották a Fidesz új frakcióvezetőjét
A Fidesz frakciója keddi ülésén megválasztotta vezetőjének Bóka Jánost.
2026. július 21. 18:18 | Portfolio
A Fidesz frakciója keddi ülésén megválasztotta vezetőjének Bóka Jánost.
2026. július 16. 18:53 | Portfolio
Másfél-két éven belül új választási törvény jön, ami arányosabb lesz a mostaninál, így ellehetetlenítheti a későbbi kétharmadok kialakulását – erről Melléthei-Barna Márton, a Tisza országgyűlési képviselője, korábbi igazságügyminiszter-jelöltje. Elárulta, hogy ha Sulyok Tamás nem írja alá az ő eltávolítását is jelentő 17. alkotmánymódosítást, és lemond, akkor Forsthoffer Ágnes házelnök megteszi ezt, és inkább előbb, mint utóbb leváltják az államfőt. A Medián legfrissebb felmérése alapján Orbán Viktort a magyarok mintegy kétharmada nem látná szívesen a politikában. A volt miniszterelnök az USA-ban tartózkodik, és noha Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes alelnöke arról beszélt, hogy Donald Trump amerikai elnökkel is tárgyal, Havasi Bertalan ezt cáfolta. Eközben a héten már lemondott Gulyás Gergely és Szijjártó Péter, és Ferencz Orsolya a Fideszből kiváló új formáció létrehozására célozgat. A Magyar-kormány szerdán ülést tartott, ma délután várhatóan érkeznek az új bejelentések a kormányzati döntésekről. A csütörtöki közéleti történéseket folyamatosan közvetítjük.
2026. július 15. 19:44 | Portfolio
A magyar miniszterelnök hosszasan ecsetelte a politikai helyzetet.
2026. július 15. 15:40 | Portfolio
Kedd délutánra rendkívüli frakcióülést hívott össze a Fidesz, amelyen a várakozások szerint megválaszthatják a lemondott Gulyás Gergely utódját. A képviselőcsoport élére a legesélyesebb jelölt Bóka János, akit Orbán Viktor és a frakció jelentős része is támogat - írta a 24.hu.
2026. július 13. 19:55 | Portfolio
Gulyás Gergely, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt lemondása okairól.
2026. július 13. 14:41 | Szabó Dániel
Magyar Pétert napirend előtti felszólalásokban az aszály, az öntözés, a víziközmű-hálózat állapota és az energiahatékonysági programok ügyében kérdezték az ellenzékiek. A miniszterelnök szerint a víziközmű-hálózat felújítási ciklusa mintegy 300 évre nőtt, az öntözött területek aránya nemzetközi összevetésben is rendkívül alacsony, a rendszerből pedig nagyjából négyezer milliárd forintnyi fejlesztés hiányzik. Magyar Péter az előző kormányt azzal vádolta, hogy a vízdíjak befagyasztása mellett nem pótolta a kieső bevételeket, leállított több támogatási konstrukciót, és nem tett eleget a vízmegtartásért. A Fidesz–KDNP frakcióvezetője a korábbi fejlesztéseket és a vízügyi dolgozók béremelését emelte ki, Toroczkai László pedig szakértői operatív testület felállítását és a nagy vízfelhasználó nemzetközi vállalatok különadóztatását javasolta.
2026. július 13. 13:31 | Portfolio
A Magyar Péter miniszterelnök által benyújtott, az Alaptörvény tizenhetedik módosítását célzó javaslat elleni tiltakozásul a Fidesz és a KDNP bojkottálja a parlamenti szavazást, Gulyás Gergely pedig lemond a Fidesz frakcióvezetői tisztségéről. A kormánypárti Tisza-frakció kétharmados többségének köszönhetően az ellenzék távollétében is el tudja fogadni az előterjesztést, amely egyebek mellett a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság elnökének elmozdítását is eredményezné - számolt be a Telex.
2026. július 13. 08:51 | Portfolio
Az Országgyűlés ma szavaz az Alaptörvény 17. módosításáról, amelynek célja a korábbi politikai és gazdasági berendezkedés felszámolása. Magyar Péter közleménye szerint a Fidesz megpróbálja megakadályozni a jogszabály hatálybalépését, ám ha Sulyok Tamás köztársasági elnök enged a nyomásnak, és nem írja alá a saját távozását is megalapozó dokumentumot, a parlament megfosztási eljárást indít ellene - közölte a Péter Magyar.
2026. július 10. 14:00 | Mohos Kristóf
A védett áras rendszer kivezetése után egyelőre nem következett be drasztikus üzemanyag-drágulás Magyarországon, a hazai árak pedig továbbra is közel vannak a régiós átlaghoz. Megnéztük, hol olcsóbb most a benzin és a dízel, mekkora megtakarítást kínálhat a határ túloldala, és honnan érheti meg egyáltalán útnak indulni tankolni. Közben azonban több kockázati tényező is épül: az orosz gázolajexport leállítása, az amerikai–iráni feszültség miatti olajár-emelkedés és a forint gyengülése együtt érdemi drágulást hozhat a közeljövőben.
2026. július 06. 16:38 | Portfolio
Nyilvánosságra került a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány megszüntetéséről szóló alapítói határozat, amelyet a Miniszterelnökséget vezető Ruff Bálint hozott meg július 2-án. Az MCC vezetése közleményben reagált: szerintük a döntés nem váratlan, hanem a KEKVA-k felszámolásáról szóló jogszabály végrehajtásának része. Az intézmény azt közölte, hogy egyeztet a kormánnyal, és a Tombor család mint államháztartáson kívüli alapító más szervezeti formában folytathatja a működtetést.
2026. július 02. 09:15 | Portfolio
Kármán András pénzügyminiszter közösségi média posztja alapján úgy néz ki, hogy a tegnapi kormányülést követően csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatót tartanak. Hivatalos meghívót egyelőre nem küldött a kormányzat.
2026. június 16. 14:26 | Portfolio
Akár 30–50 ezer kanadai dollárt is elkérhettek kanadai kérelmezőktől azért, hogy segítsenek nekik magyar állampolgársághoz jutni – erről beszélt Velkey György, a Külügyminisztérium államtitkára. Az államtitkár szerint egy olyan magáncég épült rá az államérdek alapú honosításokra, amelynek vezetői egyszerre kötődtek az állami honosítási rendszerhez és a kérelmeket támogató diaszpóraszervezetekhez.
2026. június 09. 18:54 | Portfolio
Az alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti vagyonként meghatározó részt törölték, az alaptörvény záró és vegyes rendelkezései közé bekerült szöveg pedig tartalmazza, hogy az államra a kekvák megszűnésekor csak az államtól kapott vagyon száll vissza – számolt be az MTI.
2026. május 26. 21:56 | Portfolio
Magyar Péter szóváltásba keveredett Gulyás Gergely miniszterrel az Országgyűlés keddi ülésén a 2006-os események kapcsán. A Tisza Párt elnöke szerint a miniszter a párt rendészeti államtitkárát, Tóth Gábort bírálta a rendőri túlkapásokkal összefüggésben, ezért mivel nem kapott szót a házelnöktől, személyesen ment oda Gulyáshoz. Magyar arra emlékeztetett, hogy a Fidesz 2007-ben megszavazta Tóth Gábor rendőrfőkapitánnyá választását, Gulyás pedig 2010-ben elismerően nyilatkozott munkájáról. A politikus szerint a kormánypárti képviselők ezt követően is valótlan állításokat fogalmaztak meg Tóth Gáborról.
2026. május 20. 16:45 | Portfolio
A magyarok többsége egyetért Magyar Péter miniszterelnökkel abban, hogy a leköszönő Fidesz-kormány tagjai ne kapjanak végkielégítést, miközben Sulyok Tamás köztársasági elnök távozását is széles körben támogatja a lakosság – derül ki az Europion friss, reprezentatív felméréséből. Az államfő elmozdítását célzó esetleges alaptörvény-módosítás megítélése azonban már megosztóbb. A kormányfő nyomásgyakorló stílusa ráadásul még a saját szavazóinak egy része számára is visszatetsző - számolt be a HVG.
2026. május 18. 22:08 | Szabó Dániel
Megjelent a Magyar Közlönyben Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata a kormány közigazgatási államtitkárainak kinevezéséről. A döntés értelmében az új vezetők május 19-ei , azaz keddi hatállyal kezdik meg munkájukat a minisztériumokban.
Távozik a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumból.
Szerencsejáték, trafik, bányászat, koncessziók.
A fel nem használt részt vissza kell téríteni.
A Tisza politikusait is átvilágítják, ha korrupciós bjelentés érkezik.
Egyeztetett a főigazgatóval a miniszter.
A bejelentett aszálykárok már most nagyobbak, mint 2022-ben.
Hatalmas pénztömeg mozdulhat meg.
A cég időt nyert, de maradtak a komoly pénzügyi és jogi kockázatok.
Új politikai korszak kezdődött, amelyben a szabályozói környezet minden pontját át kell vizsgálni.